Dobrev Klára rágalmazás miatt beperelte az egészségügyi államtitkárt
Takács Péter azt állította, hogy Dobrev Klára megpróbálta rávenni, játsszák át magántulajdonba a Kútvölgyi kórházat.
Takács Péter azt állította, hogy Dobrev Klára megpróbálta rávenni, játsszák át magántulajdonba a Kútvölgyi kórházat.
Az egészségügyi államtitkár a Hotel Lentulai vendége volt, ahol a HVG-re hivatkozott. Kiderült az is, hogy az anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van, Takács Péter szerint az átlagbérükbe minden beletartozik, az összes pótlék és úgy kijön.
A szervezet kalkulációja alapján az említett összeg inkább nettó egymillió körül mozog.
Az egészségügyi államtitkár szerint a Tisza Párt nem képes az ország kormányzására.
A Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa arról posztolt, hogy még a műtökben is rovarok mászkálnak. A kormányzatot pedig azzal vádolja, hogy megoldás helyett a problémák eltussolására törekszik az egészségügyben.
Kommentben, saját profilról, de a véleménye kiderült.
Teljesen idegen Kulja Andrástól a debattőr szerepe, minden szaván, gesztusán látszott, hogy feszeng, míg Takács Péter alaposan elolvasta a felkészítőket, és megvoltak a kész válaszai. Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
Végre létrejött Takács Péter és Kulja András vitája, amiben előjött a halálkufárkodás és a dehumanizálás is, a tiszás szakpolitikus pedig nagyon lecsapta a szentesi magaslabdát.
Az egészségügyi államtitkár szerint a következő két évre nem terveznek emelést.
Takács Péter egészségügyi államtitkár tavaly személyesen adta át az új épületet.
Kulja András és Takács Péter trollhadseregekről vitatkozott.
Folytatja turnéját az egészségügyi államtitkár, most Szombathelyen mutatta be, hogy mennyire rossz állapotban van a kórház.
„Sunyi kis paktumot” emleget az egészségügyért felelős államtitkár.
Takács Péter szerint a 40 fokot egyetlen kórházi légtechnika sem bírja.
Bálint Lehel jelenleg az Ortopédiai Szakmai Tagozat tagja, de lehet, hogy már nem sokáig.
Takács Péter szerint higiéniai okokból van szükség a nejlonra.
“A kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni” – írta Magyar aa Facebookon. Az államtitkár kommentben reagált.
Takács Péter egészségügyi államtitkár bemutatná azokat a kórházakat, amelyeket szerinte a Tisza Párt miatt nem tudnak felújítani, Kulja András szerint viszont ezzel Takács rejtett módon éppen a Tiszát támogatja.
Takács Péter szerint ennek ellenére összességében jók az első tapasztalatok.